Hozzávalók:
1,5 kg lapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál zsír, 2 kg savanyú, apró
káposzta, 2,5 dl fűszeres paradicsomlé, 4 dl tejföl, 1 nagy csokor kapor (vagy
2 evőkanál szárított kapor), 1 teáskanál csombor, ízlés szerint törött fekete
bors, só.
Elkészítés:
Lehetőleg cserépedényben vagy tűzálló tálban érdemes elkészíteni ezt az eredeti
székely ételt. A húst féltenyérnyi darabokra szeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk,
és nagyon apróra vágjuk. A felhevített zsíron sárgára fonnyasztjuk, és a
hússzeleteket hirtelen, erős tűzön átsütjük rajta. A káposztát (ha túl savanyú
lenne) átmossuk, lecsurgatjuk, és a tál aljára terítünk egy réteget. Jól
megsózzuk, meghintjük csomborral és a finomra vágott kaporral meg törött
borssal. Erre néhány hússzeletet borítunk, ezt is sózzuk és borsozzuk, majd
paradicsomlevet csorgatunk rá. Ezt sült hagyma követi, a következő réteg a
káposzta, a fűszerek, a hús stb. A tetejére káposztának kell kerülnie. Tejfölös
paradicsomlével nyakon öntve, lefedve sütjük forró sütőben 2 óra hosszat. (Ha
cserépedényben készítjük, akkor kis lángon sütjük 3 órán keresztül, és hideg
sütőben kezdjük a sütést. )