Erdélyi gombócleves 1.



Hozzávalók: 10 dkg juhtúró, 2 dkg vaj vagy margarin, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 2 tyúkhúsleves-kocka, 1 evőkanál búzadara, 1 teáskanál ecet vagy citromlé, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi cukor, ízlés szerint só.
A gombócmasszához a tojást habosra verjük, majd összekeverjük a búzadarával, 1 evőkanál liszttel és a juhtúró felével. A masszát félretesszük. A leveshez a maradék lisztet a vajon megizzasztjuk, ezután 3 dl vízzel felengedve, folyamatos keverés közben sűrűre főzzük. Apránként felöntjük még 6 dl vízzel, és kevergetve felforraljuk. Közben beletesszük a húsleveskockákat és a zúzott fokhagymát. Ötpercnyi fövés után belekeverjük a tejföllel simára kevert megmaradt juhtúrót, és az ecettel, valamint csipetnyi cukorral és sóval ízesítjük. A félretett gombócmasszát nedves kézzel egészen apró gombócokká formáljuk, és a forrásban lévő levesbe tesszük. További 10 percig főzzük, az alatt a gombócok megfőnek.