Erdélyi káposztás töltött hús




30 perc, sütés nélkül Nehézség: 2
Hozzávalók: 60-70 dkg dagadó, 20 dkg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 1 csokor kapor (vagy 1 evőkanál szárított kapor), 1 tojás, 2 dl tejföl, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, késhegynyi csombor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
A húst töltésre előkészítjük (lásd az előző receptnél). A töltelékhez a füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk és kiolvasztjuk. Ha a zsír teljesen kisült belőle, rádobjuk az előzőleg átmosott, lecsöpögtetett és apróra vágott savanyú káposztát. (Csak akkor mossuk át a káposztát, ha nagyon savanyú.) Fedő alatt puhára pároljuk, majd langyosra hűtjük. Hozzákeverjük a habosra felvert tojást, az apróra metélt kaprot, a fűszereket, és annyi zsemlemorzsát, hogy a töltelék ne legyen nagyon lágy. Az előkészített, kívül-belül besózott húst megtöltjük a káposztás töltelékkel, jól összetűzzük, majd tűzálló tálba fektetjük. Leöntjük fél dl megsózott és a tejföllel elkevert vízzel, a tálat lefedjük és előmelegített forró sütőben 50-60 percig lefedve sütjük, majd fedő nélkül pirosra pirítjuk. Ha kissé kihűlt, felszeleteljük, és hagymás tört burgonyával kínáljuk. Szokás a tetejét melegített tejföllel is lelocsolni.