Hozzávalók:
40 dkg savanyú káposzta, 2 fej vöröshagyma, zsír pirospaprika, 20 dkg
darált sertéshús, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 2 dl rizs, 10 dkg
füstölt kolbász
Hagymás zsíron pirospaprikával
megpároljuk a savanyú káposztát. Egy másik edényben kiolvasztjuk a felkockázott
szalonnát, apróra vágott hagymát teszünk bele, kissé megpirítjuk, és rátesszük
a darált húst. Miután többször átforgattuk, hozzáadjuk a felkarikázott
kolbászt, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Egy harmadik edényben kevés
zsiradékon átforgatjuk a rizst, majd felöntjük négy deci vízzel, sóval
ízesítjük, és lefedve puhára pároljuk. Egy zsírral kikent edénybe rétegezzük
bele a káposzta harmadát, arra tegyük rá a rizs felét, arra a kolbászos hús
felét. Utána ismét káposzta következik, amit meglocsolunk tejföllel, majd rizs,
hús, és újból káposzta. Tetejére tejfölt kenünk, megszórjuk pirospaprikával, és
meglocsoljuk egy kevés olvasztott zsírral. Középmeleg sütőben megsütjük,
kockára vágva tálaljuk.
Elkészítési idő: kb. 1.5 óra
Jó tanács: Egyes vidékeken
füstölt húst (sonkát, tarját, csülköt) főznek bele. Aki nem szereti a zsíros,
nehéz ételeket, kihagyhatja a szalonnát, és disznóhús helyett készítheti az
egytál ételt pulykából is.