Ehhez a salátához a szép,
válogatott tárkonyleveleket jól lemossuk, üvegbe téve annyi ecetet öntünk rá,
hogy jól ellepje, és hűvös helyen betakarva néhány napig állni hagyjuk. Ekkor a
tárkony finom íze és illata átmegy az ecetbe, és ez kitűnő egyéni ízt kölcsönöz
a salátának. (A tárkonyos ecetet nemcsak a fejes saláta, hanem egyéb saláták
ízesítésére is felhasználhatjuk, ügyelve arra, hogy a tárkony íze ne nyomja el
az egyéb ízeket.) Két szép nagy fej salátát megmosva hűtőszekrényben előhűtünk.
Közben két evőkanál majonézt keverőtálban megsózunk, gyengén borsozunk, és egy
evőkanál tárkonyos ecettel ízesítve habverővel simára keverünk. Egy
kávéskanálnyi finomra vágott tárkonylevelet is keverünk hozzá (amelyet a tárkonyos
ecetből veszünk ki), és hűtőszekrényben előhűtjük. Tálalás előtt a salátát
kisebb levelekre szaggatva keverjük bele, és néhány percre visszatéve a hűtőszekrénybe
asztalra adjuk. Közvetlenül a tálalás előtt ízlés szerint egy fél dl-nyi édes
tejszínnel is ízesíthetjük.